Mire költök, mire nem

Nem vagyok egy tipikus márkafüggő, sőt mindig keresem a jót olcsón. Mondjuk az árkategória alapján azért hoztam néhány alapszabályt. Például tv-ből csak LG-t, telefonból soha többet SAMSUNG és óvatosan a kínai termékekkel. Itt gondolom fennakadnak páran, hogy miért ne SAMSUNG. Egyetlen eszköz van a lakásban amit ők gyártottak és szeretek: a hűtő, de a tavaly karácsonykor vásárolt telefonomról ezt nem mondhatom el. Persze tudom, hogy alsó kategóriás Android, de ez nem mentség a gyenge supportra, a förtelmes szoftverre (ami egyetlen … Tovább olvasom »

Elhunyt Steve Jobs

Chrome kiegészítő: Időkép.hu időjárás előrejelzés frissítés

A mai napon kikerült a frissítés a legnépszerűbb Chrome kiegészítőmhöz. A program teljes alapját kicseréltem, ami által gyorsabbá vált a betöltődés. Ezzel azonban még nincs vége az újdonságoknak, hiszen új funkciók is kerültek a programba; négy új kis térkép és a földrajzi helyzetünk szerinti hőmérséklet megjelenítése. Mivel ezen programom a legnépszerűbb az elérhető Chrome kiegészítőim közül, ezért gondoltam megérdemli a frissítést. A program javascript-ben íródott és jQuery-t, illetve jQuery UI-t használ. Ezekből időközben kijött pár újabb verzió, például az előbbi … Tovább olvasom »

Miként tároljunk adatokat kliens oldalon?

Valójában itt nem pontos leírással szeretnék szolgálni, hanem inkább a lehetőségekről írnék. Ezzel a témával akkor kezdtem el foglalkozni, amikor az Offline alkalmazásokról volt volt szó egy korábbi meetupon, és Yaanno pont erről a témáról tartotta a bemutatóját. Első körben jó tisztázni, hogy miről is van szó: Gondolom minden webfejlesztő találkozott olyan esettel, amikor a kliens oldalon kellett adatot tárolni, legyen az csak egy a felhasználó azonosítására szolgáló titkos kulcs, vagy több a kliens oldali megjelenést befolyásoló adat. Ezek tényleg csak alap … Tovább olvasom »

Elérhető az új verziójú minimeFeed

Múlt héten kaptam egy e-mailt amiben az Atom hírfolyamot érintő kérdés volt, miszerint a <content> rész szabványos-e. Ugyanis a kérdező Redmine rendszerhez szerette volna használni a plugint, ahol a content rész tartalma érdekli. A válaszom: igen, az Atom szabvány része, és főképp HTML formázott szöveget tartalmaz. Korábban ezért is nem volt benne a minimeFeed-ben, mivel a szkript az egyszerűsített (főképp szöveges híreket tartalmazó) hírfolyamok megjelenítésére  készült. Azonban ez valóban hasznos lehet, ezért immáron elérhető a funkciók között. Továbbá sokak által … Tovább olvasom »

Helyzetkép offline és online

Már jó ideje, hogy nem írtam egyetlen sort se, pedig hírek folyamatosan vannak, ahogy véleményem is. Mondjuk jelen cikket is a folyton érkező hírek/álhírek miatt kezdtem el megírni. Hírből pedig nincs hiány idén nyáron: érkeztek jók és rosszak, de én maradnék csak a tech híreknél. Nem térek ki külön minden témára, de felületesen megemlíteném, hogy jó sok sci-fit kaptunk idénre, illetve jó pár olyan játékot, melyek a kategóriájukban kiemelkedőek (lásd: Crysis 2 [Cry Engine], hír az új Counter Strike-ról, ingyenes … Tovább olvasom »

jQuery Mobile 1.0 béta és phpMyAdmin 3.4.3 kiadás elötti verziója

Mára kaptunk pár újdonságot, például a legfrissebb jQuery mobilra megalkotott verzióját, vagy éppen az új phpMyAdmin kiadás előtti példányát. Személy szerint nekem mindkettővel volt már dolgom. Az új phpMyAdmin design-ja egy erős ráncfelvarrást kapott nemrégiben, így most már a a mai kor igényeinek megfelelő UI-t kapunk. Ha valakinek mégse tetszik, visszaválthat a régebbi megjelenítésre. Gyengébb gép esetén javasolt is, mert a sok javascript miatt látványosan lassult. Viszont érdekes módon a Szerkezeti nézetben felcserélték a művelet gombokat a mezők értékével, ami … Tovább olvasom »

Új verzió a hírolvasó plugin-hoz

Tegnapi napon jelent meg egy újabb verzió a minime Atom és RSS hírolvasó jQuery plugin-emhez, melyben kijavítottam egy két hibát és kiegészítettem dátumkezeléssel. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy a dátum megjelenítése ezentúl testre szabható lett. A dátum formázása a PHP-ben található date() függvényhez hasonlóan működik, csak értelemszerűen kevesebb lehetőséggel. Ha valaki mégis inkább az eredeti dátum formátumot választja, akkor a dateMode paraméternek a ‘default’ értéket adja. Ezen kívül a napok és hónapok neveit is megadhatjuk a dayList és a … Tovább olvasom »

Koncepcióváltás a Google-nél

Gondolom már mindenkihez eljutott a hír, hogy a Google augusztus elejétől “rákényszeríti” a felhasználóit, hogy frissítsék böngészőiket. A Google ugyanis bejelentette, hogy ezentúl a régi böngészőket nem fogják támogatni a szolgáltatásaik, azaz mindig a legfrissebb verzióhoz képest kell visszaszámolni 3 kiadást, melyeket még támogatnak, a többit nem. Ez a lépés drasztikusnak hangzik és többekben aggodalmakat vet fel, azonban szükség van ilyen lépésekre, melyeket csak az internet vezető médiumai tehetnek meg: a Google megtette az első lépést. Mint a közleményben olvasható, … Tovább olvasom »